A gondolat teremtő ereje
Elöljáróban leszögezem: nem vagyok szakértője ennek a témának. Csupán felfigyeltem bizonyos esetekkel kapcsolatban, talán lehet ebben valami. Akár saját életünkben is előfordult már, amit nagyon-nagyon akartunk, az könnyebben valósult meg. Nem feltétlen misztikus dolgokra kell itt gondolni. Amire igazán áhítozunk, arra sokat koncentrálunk, lehet észre sem vesszük és úgy alakítjuk életünk , dolgaink, hogy közelebb kerüljünk célunk felé. Az sem lehet véletlen, hogy még a céges sikertréningek alapja is évtizedek óta ez. Egy amerikai programban figyeltem fel a következő mondatra: a csatát először fejben kell megnyerni. Majd újra hallottam egy autóversenyző szájából. Miután egy-két sikeres ember szintúgy ezt nevezte meg boldogulása zálogaként, ez aztán szöget ütött a fejembe.
Megismertem olyan embereket, akik a legnagyobb őrültségeket is véghezvitték, mégha a környezetük nem is támogatta Őket. Eltökéltség, kitartás, eltántoríthatatlan jellem. Fejben eltervezett, megírt forgatókönyvek, akarat és elszántság.
De vajon mi kell ahhoz, hogy ezek a tulajdonságok jelen legyenek valaki személyiségében? Az a kislány aki éjt-nappallá téve készült a tanulmányi versenyre, majd megnyerte, megízlelte a sikert. Újra és újra szerette volna átélni, így hát céltudatos és eltökélt felnőtté vált. Itt látszik jól a szülői felelősség igen komoly szerepe. Az elhanyagolt, “magára maradt” fiatalok bizonyítottan nehezebben boldogulnak az életben. Kivétel persze, mikor valaki olyan nagy hátránnyal indul az életben, hogy nincs más választása, mint mindenáron felkapaszkodni. Nincs vesztenivalója, mindent egy lapra tehet fel. Ilyen is van.
Tettem egy próbát. Volt egy kisebb célom és elhatároztam igénybe veszem ezt a módszert. Nem is részletezem, nem akarok untatni senkit, elég annyi: bejött!
Lehet nem keseregnünk kellene mindenen, hanem kezünkbe vennünk a sorsunk és lépni.
Öngyilkossági mutatókban, depresszióban, várható élettartamban szörnyen áll a nemzetünk. Nagyrészt az a baj, hogy az emberek nem a a saját életüket élik, vagyis nem azt amit szeretnének. Mivel csak egy lehetőségünk van, egy életünk, hát tényleg nem mindegy. Mert mit látunk majd, mikor lepereg előttünk életünk filmje? Érdekes lesz az előadás, vagy bánjuk, hogy nyertünk rá jegyet?
Aggódunk, görcsölünk, szorongunk, magas vérnyomásban álmatlanul szenvedünk? Vagy elengedünk mindent, mit izomszakadtáig szorítunk és egyszer megpróbáljuk kívülről szemlélni életünk. Felülről, kívülállóként. S vajon akkor fog-e tetszeni az amit látunk? Érdemes megpróbálni egyszer.
Ugyanis másban mindig meglátjuk mit is ront el. Nézzük egyszer magunkat más szemmel! Azonnal feltűnik majd a hiba. Persze, ha van.
Nem árt tudni: ha abból indulunk ki, hogy a pozitív gondolatok miként hatnak ki életünkre, akkor vajon a negatívok?
Hát ez a lényeg.
